Kategória: Hirdetések

Hetente a vasárnapi misén hirdetett hirdetmények

Vasárnapi hirdetések 2023.03.05.

Nagyböjt 2. vasárnapja – 2023.03.05.

Szeretettel hirdetjük:

  • Hétfő este 18:30-kor lesz Szentmise.
  • Csütörtökön és pénteken 16:00 órától várjuk a gyerekeket az Oratóriumban!
  • Pénteken 18:00 órakor keresztút imádság lesz a templomban, szeretettel várunk Mindenkit!
  • Gável Henrik atya, Jácinta nővér és az OST Közösség tagjai megújulási imaestet tartanak a Szentlélek templomban március 11-én, szombaton a 18:00 órai Szentmisében és azt követően. A Szentmise után folyamatos gyóntatás lesz. Szeretettel várják az erdőkertesieket is!
  • Szeretnénk szélesíteni azoknak a körét, akik Zoli atyát segítik a liturgiára, Szentmisére való eljutásban. Eddig mindössze egy-két család vett részt ebben a szolgálatban. Kérjük mindazokat, akik vállalni tudják, hogy autóval elhozzák és haza is viszik Zoli atyát, iratkozzanak fel a sekrestyében lévő táblázatba, a megadott időpontokra! Segítségüket, előre is köszönjük!
  • Már mindenki értesülhetett arról, hogy Ferenc pápa 2023. április 28-30. között apostoli látogatást tesz Magyarországon. A pápalátogatás készületi imádságát, amelyet a templomban minden Szentmisében elmondunk a Hívek Könyörgései között, a hátsó padokra kihelyeztük, szabadon elvihető! A pápalátogatás eseményeire előreláthatóan március közepétől lehet majd jelentkezni.
  • Ajánljuk a kedves Testvérek figyelmébe egyházközségi újságot és honlapunkat, ahol igyekszünk láthatóvá tenni az ünnepeinkkel kapcsolatos információkat és minden fontos plébániai és egyházi eseményt. Jelenleg letölthető a honlapról a ferencesek nagyböjti naptára, elolvashatóak püspökeink és Ferenc pápa üzenetei, csatlakozhatunk az Online Imalánchoz Ferenc pápa megválasztásának 10. évfordulóján… A pápalátogatással kapcsolatos tudnivalókat is folyamatosan közzétesszük majd!
  • Tegyünk tanúságot az irgalmas szeretet gyakorlásáról az idei Nagyböjtben is és lehetőségeinkhez mérten tartós élelmiszerrel járuljunk hozzá a Katolikus Egyház segélyakciójához! Erre a jövő heti vasárnapi szentmiséken és az azt követő héten lesz lehetőség, március 12-től 19-ig. Az adományokat a Katolikus Karitász juttatja majd el a rászorulókhoz. Telefonos adományvonalon is bekapcsolódhatunk a Karitász segítő munkájába: ha hívjuk az 1356-os telefonszámot, hívásonként 500 forinttal segítünk. „1% segítség, 100% szeretet.” Kérjük, hogy aki teheti, adója egy százalékával is támogassa a Katolikus Karitász szolgálatát: a Karitászt Támogató Alapítványt. Köszönjük a szegényeknek szánt adományaikat.
    https://vaciegyhazmegye.hu/hirek/5315/AZ-MKPK-KORLEVELE-A-2023-EVI-NAGYBOJTI-TARTOSELELMISZER-GYUJTESROL.html

Vasárnapi hirdetések 2023.02.26.

Nagyböjt 1. vasárnapja – 2023.02.26.

Szeretettel hirdetjük:

  • Hétfő este 18:30-kor lesz Szentmise Erdőkertesen, előtte gyóntatás lesz.
  • Csütörtökön és pénteken 16:00 órától várjuk a gyerekeket az Oratóriumban!
  • Pénteken 18:00 órakor keresztút imádság lesz a templomban, szeretettel várunk Mindenkit!
  • Házaspároknak szervez lelkigyakorlatot a Chemin Neuf Közösség, ahová minden párt hívnak, ha van, akkor gyermekeikkel együtt. Az egyhetes program július 2-8. között lesz, Bodrogolasziban, egy csodálatos helyen. A párokra előadás, sok páros idő és rengeteg közös élmény vár, a gyermekekre korosztályok szerint várnak változatos programok. Bővebb információ a hirdetőn és a honlapon!
  • Szeretnénk szélesíteni azoknak a körét, akik Zoli atyát segítik a liturgiára, Szentmisére való eljutásban. Eddig mindössze egy-két család vett részt ebben a szolgálatban. Kérjük mindazokat, akik vállalni tudják, hogy autóval elhozzák és haza is viszik Zoli atyát, iratkozzanak fel a sekrestyében lévő táblázatba, a megadott időpontokra! Segítségüket, előre is köszönjük!
  • Ha van a Kedves Testvérek családjában, ismerősi körében olyan idős vagy súlyos beteg, akit állapota miatt nem tudtak elhozni a templomba a Betegek Világnapján, de szeretné felvenni a betegek szentségét, kérjük, hogy jelezzék a sekrestyében névvel, címmel és elérhetőséggel! Ők március első péntekjén (márc. 3.) otthonaikban részesülhetnek a betegek szentségében.
  • Biztatjuk a Kedves Testvéreket, hogy csatlakozzanak a törökországi és szíriai földrengés áldozatait mentő és segítő összefogáshoz! A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 1350-es adományvonalának hívásával 250 forinttal, a Katolikus Karitász 1356-os számán pedig hívásonként 500 forinttal segíthetnek, emellett átutalással ésonline adományozással is eljuttathatják támogatásukat ezen szervezetek honlapjain! (maltai.hu karitasz.hu)
  • Ma a katolikus iskolák javára gyűjtünk. Adományaikat köszönjük!

Vasárnapi hirdetések 2023.02.19.

Évközi 7. vasárnap – 2023.02.19.

Szeretettel hirdetjük:

  • Hétfő (febr. 20.) este 18:30-kor lesz Szentmise.
  • A héten Hamvazószerdával (febr. 22.) megkezdődik a Nagyböjt. Ezen a napon 18:00 órakor lesz Szentmise Erdőkertesen. Ne feledkezzünk el arról, hogy ez szigorú böjti nap!
  • Csütörtökön és pénteken 16:00 órától várjuk a gyerekeket az Oratóriumban!
  • Nagyböjt péntekjein, így már most pénteken (febr. 24.) is 18:00 órakor Keresztút imádság lesz a templomban, szeretettel várunk Mindenkit!
  • Ha van a Kedves Testvérek családjában, ismerősi körében olyan idős vagy súlyos beteg, akit állapota miatt nem tudtak elhozni a templomba a Betegek Világnapján, de szeretné felvenni a betegek szentségét, kérjük, hogy jelezzék a sekrestyében névvel, címmel és elérhetőséggel! Ők majd március első péntekjén (márc. 3.) otthonaikban részesülhetnek a betegek szentségében.
  • Szeretnénk szélesíteni azoknak a körét, akik Zoli atyát segítik a liturgiára, Szentmisére való eljutásban. Eddig mindössze egy-két család vett részt ebben a szolgálatban. Kérjük mindazokat, akik vállalni tudják, hogy autóval elhozzák és haza is viszik Zoli atyát, iratkozzanak fel a sekrestyében lévő táblázatba, a megadott időpontokra! Segítségüket, előre is köszönjük!
  • Házaspároknak szervez lelkigyakorlatot a Chemin Neuf Közösség, ahová minden párt hívnak, ha van, akkor gyermekeikkel együtt. Az egyhetes program július 2-8. között lesz, Bodrogolasziban, egy csodálatos helyen. A párokra előadás, sok páros idő és rengeteg közös élmény vár, a gyermekekre korosztályok szerint várnak változatos programok. Már csak kevés szabad hely maradt!!! Bővebb információ a hirdetőn és honlapon!
  • Biztatjuk a Kedves Testvéreket, hogy csatlakozzanak a törökországi és szíriai földrengés áldozatait mentő és segítő összefogáshoz! A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 1350-es adományvonalának hívásával 250 forinttal, a Katolikus Karitász 1356-os számán pedig hívásonként 500 forinttal segíthetnek, emellett átutalással ésonline adományozással is eljuttathatják támogatásukat ezen szervezetek honlapjain! (maltai.hu karitasz.hu)

Vasárnapi hirdetések 2023.02.12.

Évközi 6. vasárnap – 2023.02.12.

Szeretettel hirdetjük:

  • Jövő hétfőtől, február 13-tól – Jézus Szent Arcának ünnepét (febr. 21.) megelőzően – kilenc napon át imaórát tartanak Jézus Szent Arcának tiszteletére a békéért Veresegyházon a Szentlélek templom kápolnájában. Békéért a szíveinkben, családjainkban, hazánkban és a világban. Az imakilenced hétfőtől szombatig 17:45-től lesz, vasárnap pedig 17:15-től 17:45-ig. Hívjuk és várjuk a testvéreket a közös imára!
  • Hétfő este 18:30-kor lesz Szentmise Erdőkertesen.
  • Csütörtökön és pénteken délután 4 órától várjuk a gyerekeket az Oratóriumban!
  • Jövő pénteken,február 17-én 17:00 órától lesz a veresegyházi Pio Otthon ebédlőjében a Missziós találkozók következő alkalma Ezeken az alkalmakon hallhatunk és beszélgethetünk az egyház missziós tevékenységéről, a mi egyéni és közösségi küldetésünkről, arról, hogy hogyan tudunk részt venni az egyház missziójában. Minden alkalommal van Szentírás-olvasás, és -magyarázat, valamint ima az egyház missziójáért. A jövő pénteki alkalomra Budatétényből is érkeznek verbita atyák és testvérek. Zoli atya velük együtt szeretettel várja az érdeklődőket!
  • Jövő vasárnap, február 19-éna 9:30-as Szentmisén az erdőkertesi családos közösség vállal szolgálatot.A liturgikus szolgálatokkal kapcsolatban Uracs Miklóst és Szőnyi Jánost lehet keresni. Énekpróba a Szentmise előtt 7:45-tól lesz a templomban.
    A Szentmise keretében papi áldásban részesülnek azok a jubiláló házasok, akik 2023-ban ünneplik házasságuk kerek (minden ötödik) évfordulóját. Szeretettel várjuk a jubiláló házaspárokat a Szentmisére, és utána agapéra!
  • Szeretnénk szélesíteni azoknak a körét, akik Zoli atyát segítik a liturgiára, Szentmisére való eljutásban. Eddig mindössze egy-két család vett részt ebben a szolgálatban. Kérjük mindazokat, akik vállalni tudják, hogy autóval elhozzák és haza is viszik Zoli atyát, iratkozzanak fel a sekrestyében lévő táblázatba, a megadott időpontokra! Segítségüket, előre is köszönjük!
  • Ha van a Kedves Testvérek családjában, ismerősi körében olyan idős vagy súlyos beteg, akit állapota miatt nem tudtak elhozni a templomba, de szeretné felvenni a betegek szentségét, kérjük, jelezzék a sekrestyében névvel, címmel és elérhetőséggel! Ők majd március első péntekjén otthonaikban részesülhetnek a betegek szentségében.
  • Már most hirdetjük, hogy Hamvazószerdán (február 22.) 18:00 órakor lesz Szentmise templomunkban. A Keresztút imádságok is, – majd nagyböjt péntekjein – 18:00 órakor kezdődnek.
  • Biztatjuk a Kedves Testvéreket, hogy csatlakozzanak a törökországi és szíriai földrengés áldozatait mentő és segítő összefogáshoz! A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 1350-es számán hívásonként 250 forinttal, a Katolikus Karitász 1356-os adományvonalának hívásával pedig 500 forinttal segíthetnek, emellett átutalással ésonline adományozással is eljuttathatják támogatásukat ezen szervezetek honlapjain! (maltai.hu karitasz.hu)
  • Házaspároknak szervez lelkigyakorlatot a Chemin Neuf Közösség, ahová minden párt hívnak, ha van, akkor gyermekeikkel együtt. Az egyhetes program július 2-8. között lesz, Bodrogolasziban, egy csodálatos helyen. A párokra előadás, sok páros idő és rengeteg közös élmény vár, a gyermekekre korosztályok szerint várnak változatos programok. Már csak kevés szabad hely maradt!!! Bővebb információ az interneten. A keresőbe azt írják „Kána hét 2023”.

Vasárnapi hirdetések 2023.02.05.

Évközi 5. vasárnap – 2023.02.05.

Szeretettel hirdetjük:

  • Hétfő este 18:30-kor lesz Szentmise.
  • Február 11-én lesz a Betegek Világnapja, a szombat esti Szentmisében ünnepélyes formában szolgáltatjuk ki a betegek kenetét, idős vagy beteg testvéreink számára. Várjuk mindazok jelentkezését, akik már betöltötték 60. életévüket, vagy akik súlyos betegségben szenvednek. Kérjük a kedves testvéreket, hogy szentgyónással készüljenek a szentségfelvételre, amelyre február 6-án, hétfőn 18:00 órától lesz lehetőség.
  • Ha van a családjukban, ismerősi körükben olyan idős vagy súlyos beteg, akit nem tudnak elhozni a templomba, kérjük, jelezzék a sekrestyében névvel, címmel és elérhetőséggel! Ők majd március első péntekjén otthonaikban vehetik fel a betegek szentségét.
  • Csütörtökön és pénteken délután 4 órától várjuk a gyerekeket az Oratóriumban!
  • Szeretettel hirdetjük, hogy a Házasság Hetének elején, február 11-én, szombaton zarándoklatot szervezünk házaspárok részére, Robi atya vezetésével. A zarándoklat 9:30-kor kezdődne, majd a kb. 2 órás zarándokút könnyű terepen vezetne Szadáról Máriabesnyőre. Ezután közös ebéd következne, és a végén egy kis beszélgetéssel zárulna a program, kb. 15:00 óráig. Jelentkezni február 5-ig lehet a sekrestyében. Minden házaspárt szeretettel várunk!
  • Házaspároknak szervez lelkigyakorlatot a Chemin Neuf Közösség, ahová minden párt hívnak, ha van, akkor gyermekeikkel együtt. Az egyhetes program július 2-8. között lesz, Bodrogolasziban, egy csodálatos helyen. A párokra előadás, sok páros idő és rengeteg közös élmény vár, a gyermekekre korosztályok szerint várnak változatos programok. Érdemes mielőbb jelentkezni, mert már csak kevés szabad férőhely maradt!!! Bővebb információ a templom hirdetőtábláján, illetve interneten. A keresőbe azt írják „Kána hét 2023”.
  • Már most hirdetjük, hogy február 19-én, azaz két hét múlva a vasárnapi családos Szentmise keretében papi áldásban részesülnek azoka jubiláló házasok, akik 2023-ban ünneplik házasságuk kerek évfordulóját, azaz az 5. 10. 15. 20. 25. 30. 35. 40. 45. 50., 55., 60. házassági évfordulót. Szeretettel várjuk a jubiláló házaspárokat a Szentmisére, és a Szentmisét követő agapéra!

Vasárnapi hirdetések 2023.01.29.

Évközi 4. vasárnap – 2023.01.29.

Szeretettel hirdetjük:

  • Hétfő este 18:30-kor lesz Szentmise.
  • Csütörtökön és pénteken délután 4 órától várjuk a gyerekeket az Oratóriumban!
  • Házaspároknak szervez lelkigyakorlatot a Chemin Neuf (sömen nöf) Közösség, ahová minden párt hívnak, ha van, akkor gyermekeikkel együtt. Az egy hetes program július 2-8. között lesz, Bodrogolasziban, egy csodálatos helyen. A párokra előadás, sok páros idő és rengeteg közös élmény vár, a gyermekekre korosztályok szerint várnak változatos programok. A jelentkezés határideje február vége, vagy a szabad férőhelyek erejéig. Bővebb információ a templom hirdetőtábláján, illetve interneten. A keresőbe azt írják „Kána hét 2023”.
  • Kérjük, hogy akik 2023-ban kívánnak egyházi házasságot kötni templomunkban, jelezzék ezt január végéig a Veresegyházi Plébánián.
  • Szeretettel hirdetjük, hogy a házasság hetének elején, február 11-én, szombaton zarándoklatot szervezünk házaspárok részére, Robi atya vezetésével. A zarándoklat 9:30-kor kezdődne, majd a kb. 2 órás zarándokút könnyű terepen vezetne Szadáról Máriabesnyőre. Ezután közös ebéd következne, és a végén egy kis beszélgetéssel zárulna a program, kb. 15:00 óráig. Jelentkezni február 5-ig, azaz jövő vasárnapig lehet a sekrestyében. Minden házaspárt szeretettel várunk!
  • Február 11-én van a Betegek Világnapja. A szombat esti Szentmisében (18:00) lesz a betegek szentségének ünnepélyes kiszolgáltatása. Szóljunk azoknak is, akikhez ez a hirdetés közvetlenül nem jut el! A szentségfelvételhez kapcsolódóan szentgyónási lehetőséget biztosítunk a megelőző két hétfői napon (január 30. és február 6.) a 18:30-as Szentmisék előtt.

Vasárnapi hirdetések 2023.01.22.

Évközi 3. vasárnap – 2023.01.22.

Isten igéjének vasárnapja

Szeretettel hirdetjük:

  • Hétfő este 18:30-kor lesz Szentmise.
  • Csütörtökön és pénteken délután 16:00 órától várjuk a gyerekeket az Oratóriumban!
  • Kérjük, hogy akik 2023-ban kívánnak egyházi házasságot kötni templomunkban, jelezzék ezt január végéig a Veresegyházi Plébánián.
  • Házaspároknak szervez lelkigyakorlatot a Chemin Neuf Közösség, ahová minden párt hívnak, ha van, akkor gyermekeikkel együtt. Az egy hetes program július 2-a és 8-a között lesz, Bodrogolasziban, egy csodálatos helyen. A párokra előadás, sok páros idő és rengeteg közös élmény vár, a gyermekekre korosztályok szerint várnak változatos programok. A jelentkezés határideje február vége, vagy a szabad férőhelyek erejéig. Bővebb információ a templom hirdetőtábláján, illetve interneten. A keresőbe azt írják „Kána hét 2023”.

Vasárnapi hirdetések 2023.01.15.

Évközi 2. vasárnap – 2023.01.15.

Szeretettel hirdetjük:

  • Minden évben Szent Pál apostol megtérésének ünnepéhez kapcsolódóan kerül megrendezésre az Imahét a Krisztus-hívők egységéért, amely idén január 15-től 22-ig tart. Az imaalkalmak VERESEGYHÁZON hétköznap 18:00 órakor kezdődnek:
  • Az Ökumenikus Imahét miatt az erdőkertesi hétfői Szentmise január 16-án kivételesen reggel 8 órakor kezdődik.
  • Csütörtökön 16:00 órától várjuk a gyerekeket az Oratóriumban!
  • Szeretettel hívjuk és várjuk az erdőkertesi egyházközség tagjait, január 21-én szombaton, 16:00 órára, a helyi református közösség templomába, ahol az erdőkertesi felekezetekkel együtt imádkozunk a keresztények egységéért.
  • Szintén január 21-én szombaton, az esti Szentmise után 19:00-20:00 óra között dicsőítő szentségimádást tartunk a templomban! Szeretettel várunk mindenkit!
  • Kérjük, hogy akik 2023-ban kívánnak egyházi házasságot kötni templomunkban, jelezzék ezt január végéig a Veresegyházi Plébánián.

Vasárnapi hirdetések 2023.01.08

Urunk megkeresztelkedése

2023.01.08.

Szeretettel hirdetjük:

  • Hétfőn január 9-én, 18:30 órakor lesz Szentmise.
  • Csütörtökön és pénteken 16:00 órától várjuk a gyerekeket az Oratóriumban!
  • Január 15-én, a vasárnap a 9:30-as Szentmisén az erdőkertesi családos közösség vállal szolgálatot. Biztatunk ugyanakkor mindenkit, jelentkezzen bátran felolvasónak, írjon személyes könyörgést, kapcsolódjon be ministránsként az oltár körüli, illetve énekhanggal vagy hangszerrel a zenei szolgálatba. Énekpróba közvetlenül a Szentmise előtt 7:45-től lesz a templomban. A könyörgésekkel kapcsolatban Szőnyi Jánost, a zenei szolgálattal kapcsolatban Uracs Miklóst lehet keresni. Az Szentmise után agapéval marasztalunk mindenkit egy kis beszélgetésre.
  • Aki szívesen megszenteltetné házát, lakását, kérjük, jelezze szándékát a sekrestyében! Kérjük, adják meg telefonszámukat és címüket is! Robi atya Vízkereszt után fog időpontot egyeztetni az érintett családokkal!
  • Kérjük, hogy akik 2023-ban kívánnak egyházi házasságot kötni templomunkban, jelezzék ezt január végéig a Veresegyházi Plébánián.

Vasárnapi hirdetések 2023.01.01

Szűz Mária Isten anyja – 2023.01.01.

Szeretettle hirdetjük:

  • Hétfőn január 2-án, 18:30 órakor lesz Szentmise templomunkban.
  • Pénteken január 6-án, Vízkereszt ünnepén (Urunk megjelenése) 18:00 órakor lesz Szentmise Erdőkertesen. Ne feledkezzünk el arról, hogy kötelező ünnep!
  • Aki szívesen megszenteltetné házát, lakását, kérjük, jelezze szándékát a sekrestyében! Kérjük, adják meg telefonszámukat és címüket is! Robi atya Vízkereszt után fog időpontot egyeztetni az érintett családokkal!
  • Kérjük, hogy akik 2023-ban kívánnak egyházi házasságot kötni templomunkban, jelezzék ezt január végéig a Veresegyházi Plébánián.
  • XVI. Benedek emeritus pápa 2022. december 31-én, 9 óra 34 perckor a Vatikánban földi útját befejezte, és hazatért a Mennyei Atya Házába.
    A Gondviselő Isten iránt érzett, hálatelt szívvel gondolunk személyére. Egész élete tanúságtétel volt mindannyiunk számára, rendíthetetlen, személyes hite; tudása és bölcsessége egész nemzedékeknek mutatott irányt. Imáinkban emlékezzünk meg az emeritus pápáról, imádkozzunk Szentatyánkért és az egész Egyházért!