Kategória: Hirdetések

Hetente a vasárnapi misén hirdetett hirdetmények

2017.01.15. Vasárnapi hirdetések

2017.01.15. – Évközi 2. vasárnap

Szeretettel hirdetjük a kedves testvéreknek:

  • A keresztény filmklub januárban Ferenc pápa életéről vetít egy fordulatokban gazdag játékfilmet, „Buenos Airestől a Vatikánig” címmel. A vetítés január 15-én, vasárnap 15 órakor lesz az erdőkertesi közösségi teremben, és kb.17.30-ig tart. Mindenkit szeretettel várunk! A keresztény filmklub hirdetései a plébánia honlapján is megtalálhatók.
  • A mai vasárnappal megkezdődik az ökumenikus imahét, amelyen a keresztények egységéért imádkozunk minden alkalommal más felekezet templomában. Jézus az utolsó vacsorán azért imádkozott, hogy „mindnyájan egyek legyenek”. A mi számunkra is legyen fontos az Úrnak ez a szándéka! Veresegyházon hétfőtől-péntekig este 18:00 órakor kezdődnek az imaalkalmak. Erdőkertesen szombat délután 16:00 órakor a református templomban lesz a közös imádság.
  • Az imahét folyamán a hétköznapi esti szentmisék elmaradnak mind Veresegyházon, mind Erdőkertesen. A keddi felnőtt katekézis is elmarad, majd 24-én folytatódik. ~Szeretettel várjuk az iskolásokat az Oratóriumban péntek délután 5 órakor!
  • Aki 2017-ben kíván egyházi házasságot kötni, szíveskedjék ezt január végéig jelezni a plébánián. Kérjük a testvéreket, hogy erről szóljanak azoknak, akikről tudják, hogy házasságra készülnek!

 

A hirdetések PDF formátumban letölthetők innen: Hirdetés_2017_01_15

2017.01.08. Vasárnapi hirdetések

2017.01.08. – Urunk megkeresztelkedése

Szerettetel hirdetjük a kedves testvéreknek:

  •  Szeretettel várjuk az iskolásokat az Oratóriumban péntek délután 5 órakor!
  • A keresztény filmklub januárban Ferenc pápa életéről vetít egy fordulatokban gazdag játékfilmet, „Buenos Airestől a Vatikánig” címmel. A vetítés január 15-én, vasárnap 15 órakor lesz az erdőkertesi közösségi teremben, és kb.17.30-ig tart. Mindenkit szeretettel várunk! A keresztény filmklub hirdetései a plébánia honlapján is megtalálhatók.
  • Aki iskolai felvételihez plébánosi ajánlást kér, először keresse meg a hitoktatóját ezzel kapcsolatban, vele egyeztetve készülnek el az ajánlások. Kérjük, hogy az ajánlások kérését ne halasszuk az utolsó pillanatra, mert akkor már nem biztos, hogy határidőre meg tudjuk adni.
  • Aki 2017-ben kíván egyházi házasságot kötni, szíveskedjék ezt január végéig jelezni a plébánián. Kérjük a testvéreket, hogy erről szóljanak azoknak, akikről tudják, hogy házasságra készülnek!
  • Jövő vasárnappal kezdődik meg az ökumenikus imahét, amelyen a keresztények egységéért imádkozunk minden alkalommal más felekezet templomában. Az imahét menetét később hirdetjük. Jézus az utolsó vacsorán azért imádkozott, hogy „mindnyájan egyek legyenek”. A mi számunkra is legyen fontos az Úrnak ez a szándéka! Szeretettel várjuk a testvéreket!

 

A hirdetések letölthetők PDF formában innen: hirdetes_2017_01_08

 

2017.01.01. Vasárnapi hirdetések

2017.01.01. Szűz Mária, Isten Anyja

Szeretettel hirdetjük a kedves testvéreknek: 

  • Január 2-án hétfőn 17:30 órakor lesz a szentmise.
  • A felnőtt katekézis január 3-án kedden este a szokott időben folytatódik.
  • Vízkereszt napján (Urunk megjelenésének ünnepén), január 6-án pénteken 18:00 órakor lesz a szentmise templomunkban. Ne feledkezzünk meg róla, hogy Vízkereszt kötelező ünnep, vagyis szentmisén való részvétellel, közösen ünneplünk ezen a napon!
  • Az iskolásoknak hirdetjük, hogy az ünnep miatt pénteken nem lesz Oratórium, de január 6-án az esti szentmisén találkozunk! A következő oratóriumi találkozónk január 13-án lesz!
  • Aki 2017-ben kíván egyházi házasságot kötni, szíveskedjék ezt január végéig jelezni a plébánián. Kérjük a testvéreket, hogy erről szóljanak azoknak, akikről tudják, hogy házasságra készülnek!

Örömökben gazdag, áldott 2017-et kívánunk!

Hirdetések 2016.12.25.

2016.12.25. – URUNK SZÜLETÉSE

Szeretettel hirdetjük a kedves testvéreknek:

  • Szent István első vértanú emléknapján, december 26-án hétfőn 8:00 órakor lesz szentmise. (17:30 órakor nem lesz!)
  • Szent Család ünnepét idén nem vasárnap, hanem december 30-án pénteken tartjuk. A szentmise 18:00 órakor lesz, a jelenlévő családok külön áldásban részesülnek.
  • Szűz Mária Istenanyaságának ünnepén a szokásos vasárnapi miserend szerint lesznek a szentmisék: december 31-én szombaton 18:00 órakor, és 2017. január 1-jén vasárnap 8:00 órakor.
  • Január 2-án hétfőn 17:30 órakor lesz a szentmise.
  • Már most hirdetjük, hogy Vízkeresztkor (Urunk megjelenésének ünnepén), január 6-án pénteken 18:00 órakor lesz a szentmise templomunkban. Ne feledkezzünk meg róla, hogy kötelező ünnep!
  • A felnőtt katekézis január 3-án folytatódik. ~Az Oratóriumi találkozók is a téli szünet után, januárban folytatódnak!

 

Kegyelmekben gazdag, örömteli és békés Karácsonyt kívánunk!

A Hirdetések letölthetők PDF formátumban innen: hirdetes_2016_12_25

 

2016.12.18-Vasárnapi hirdetések

2016.12.18. – ADVENT 4. VASÁRNAPJA

Szeretettel hirdetjük a kedves testvéreknek:

  • Adventi tartósélelmiszer gyűjtésünk most vasárnapig, december 18-ig tart. Az élelmiszer- ill. pénzadományaikat a templomban, vagy a sekrestyében adhatják le. Adományaikat köszönjük!
  • A vasárnapi Szentmise után (dec. 18.), a közösségi teremben lehet még vásárolni a karácsonyi portékákból. Szeretettel várjuk a testvéreket!
  • Ismét jönnek hozzánk Szent Ferenc Kisnővéreitől Ágnes nővérék, akik szegények megsegítésével foglalkoznak. December 18-án vasárnap a szentmise előtt és után gyógytea-fűveket, lekvárokat valamint házi szappant kínálnak, melyekért adományt elfogadnak. Így mi is tudjuk segíteni a rászorulókat, illetve a nővérek munkáját. Ki-ki saját belátása és lehetősége szerint adakozhat.
  • A keresztény filmklub következő vetítése – „Karácsonyi reménysugár” címmel -, egy megható karácsonyi történet, melyben egy kislány elveszíti édesanyját, de a karácsonyfa alatt új családra talál. A vetítés december 18-án, vasárnap 15 órakor lesz az erdőkertesi közösségi teremben, és kb.17.30-ig tart. Mindenkit szeretettel várunk! A keresztény filmklub hirdetései megtalálhatók az erdőkertesi plébánia honlapján is. (https://erdokertes.vaciegyhazmegye.hu/filmklub/ )
  • Hétfőtől-csütörtökig reggel 6:00 órakor igeliturgia van a templomban, pénteken pedig (dec. 23.) szentmisét tartunk, szintén reggel 6:00 órakor, mindenkit szeretettel várunk!  ~Veresegyházon hétfőtől-péntekig reggel 6 órakor vannak roráték.  ~Ezen a héten a szokásos időponttól eltérően, kedden este 7 órakor lesz az énekpróba a közösségi teremben. Szeretettel várunk mindenkit!
  • Decemberben már nem lesz felnőtt katekézis, majd csak januárban folytatódik.
  • A Karácsony előtti gyóntatás Erdőkertesen december 21-én, szerdán 18:00 órakor lesz. Veresegyházon december 22-én és 23-án lesz gyóntatás 17:00 órától. Használjuk ki a lehetőséget, hogy méltó módon, tiszta lélekkel tudjuk megünnepelni Urunk születését!
  • Az iskolásoknak hirdetjük, hogy az Oratóriumi találkozók a téli szünet után folytatódnak!

     

    KARÁCSONYI MISEREND

    Urunk születése (Karácsony)

    Dec. 24-én szombaton éjfélkor (18:00 órakor nem lesz!)

    Dec. 25-én vasárnap 8:00 órakor

    Szent István első vértanú (Karácsony másnapja)

    Dec. 26-án hétfőn 8:00 órakor (17:30 órakor nem lesz!)

    Szent Család ünnepe (jelenlévő családok megáldása, „családos mise”)

    Dec. 30-án pénteken 18:00 órakor

    Szűz Mária Istenanyaságának ünnepe (szokásos vasárnapi miserend)

    Dec. 31-én szombaton 18:00 órakor

    Jan. 1-jén vasárnap 8:00 órakor

A hirdetések letölthetők PDF formátumban innen: hirdetes_2016_12_18

2016.12.11. – Vasárnapi hirdetések

2016.12.11. ADVENT 3. vasárnapja

 

Szeretettel hirdetjük a kedves testvéreknek:

  • Kedves Testvérek! Az adventi vásárra, mely december 11-én lesz itt a Szent István Parkban, mi is készülünk. A sütemények begyűjtését a vasárnapi (dec.11-i) Szentmise után, illetve a kirakodás idejére várjuk. Köszönettel: Gál Ildikó és a kézművesek
  • Vasárnap a szentmise utána Mikulás Ünnepség lesz a közösségi teremben, ahová szeretettel várunk minden gyermeket!
  • Őrszentmiklóson vasárnap fél 10-kor tartják a búcsúi szentmisét, amelynek keretében sor kerül Szent Miklós ereklye elhelyezésére is. Szeretettel várják az erdőkertesi testvéreket is!
  • Advent folyamán hétfő esténként nem tartunk szentmisét.
  • Hétfőtől-csütörtökig reggel 6:00 órakor igeliturgia van a templomban, pénteki napokon pedig (dec. 16. és 23.) szentmisét tartunk, szintén reggel 6:00 órakor, mindenkit szeretettel várunk!  
  • Veresegyházon hétfőtől-péntekig reggel 6 órakor vannak roráték.
  • Szerdán este 7 órakor énekpróba lesz a közösségi teremben. Szeretettel várunk mindenkit!
  • Péntek délután 5 órakor szeretettel várjuk az iskolásokat az Oratóriumban!
  • Az adventi tartósélelmiszer gyűjtés, amelyből rászoruló testvéreinket, családjainkat szeretnénk támogatni Karácsony előtt, DECEMBER 18-ig tart. Az erre a célra szánt élelmiszer- ill. pénzadományaikat a templomba, vagy a sekrestyébe hozhatják el. Adományaikat köszönjük!
  • Ismét jönnek hozzánk Szent Ferenc Kisnővéreitől Ágnes nővérék, akik szegények megsegítésével foglalkoznak. December 18-án vasárnap a szentmise előtt és után gyógytea-füveket, valamint lekvárokat kínálnak, melyekért adományt elfogadnak. Így mi is tudjuk segíteni a rászorulókat, illetve a nővérek munkáját. Ki-ki saját belátása és lehetősége szerint adakozhat.
  • A keresztény filmklub következő vetítése – „Karácsonyi reménysugár” címmel -, egy megható karácsonyi történet, melyben egy kislány elveszíti édesanyját, de a karácsonyfa alatt új családra talál. A vetítés a következő hétvégén, azaz december 18-án, vasárnap 15 órakor lesz az erdőkertesi közösségi teremben, és kb.17.30-ig tart. Mindenkit szeretettel várunk! A keresztény filmklub hirdetései megtalálhatók az erdőkertesi plébánia honlapján is.
    ( http://erdokertes.vaciegyhazmegye.hu/filmklub/ )
  • Az Új Ember újság előfizetőitől kérjük, hogy a 2017. első negyedévi díját a sekrestyében szíveskedjenek mihamarabb befizetni! Köszönjük!

A hirdetések letölthetők innen PDF formátumban: hirdetes_2016_12_11

2016.12.04. – Vasárnapi hirdetések.

2016.12.04. – ADVENT 2. vasárnapja

Szeretettel hirdetjük a kedves testvéreknek: 

  • Advent folyamán hétfő esténként nem tartunk szentmisét.
  • Hétfőtől-csütörtökig reggel 6:00 órakor igeliturgia van a templomban, péntekenként (dec. 9., 16., 23.) pedig szentmisék lesznek, szintén reggel 6:00 órakor.
  • Veresegyházon hétfőtől-péntekig reggel 6 órakor vannak roráték.
  • Kedd este 18:30 órakor missziós imaóra lesz.
  • Kedves Testvérek! Az adventi vásárra, mely december 11-én lesz itt a Szent István Parkban, mi is készülünk. Kérjük a kedves hívek hozzájárulását, otthon készített asztali díszek, ajtó és ablak díszek, egyszerű karácsonyi díszek adományozásával. Az elkészült tárgyakat kérjük december 7-én, szerdán 18 és 19 óra között behozni a közösségi terembe! A sütemények begyűjtését a vasárnapi (dec.11-i) Szentmise után, illetve a kirakodás idejére várjuk. Köszönettel: Gál Ildikó és a kézművesek
  • Szerdán este 7 órakor énekpróba lesz a közösségi teremben. Szeretettel várjuk mindazokat, akik szeretnének bekapcsolódni Adventben és a karácsonyi ünnepek alatt az énekesi szolgálatba!  ~Péntek délután 5 órakor szeretettel várjuk az iskolásokat az Oratóriumban!
  • Jövő vasárnap (dec. 11-én, 8 órakor) „családos mise” lesz, közvetlenül utána (9 óra körül) Mikulás Ünnepséget is tartunk a közösségi teremben, ahova szeretettel várunk minden gyermeket!
  • Egyházközségünk idén is szervez tartósélelmiszer gyűjtést Advent folyamán, amelyből rászoruló testvéreinket, családjainkat szeretnénk támogatni Karácsony előtt. Erre a célra pénzadományokat is elfogadunk. Élelmiszer- ill. pénzadományaikat DECEMBER 18-ig hozhatják el a templomba, vagy a sekrestyébe. Adományaikat köszönjük!
  • A XV. Veresegyházi Betlehemi Istálló rendezvényei:

December 4-én 15:30 órakor lesz a Betlehemi JÁSZOL kiállítás megnyitója a Szent Erzsébet templom kertjében, majd 16:30 órakor „KARÁCSONYI MISZTÉRIUM” betlehemes játék lesz a TÉRSZÍNHÁZ előadásában, a Szentlélek templomban.

  • Őrszentmiklóson jövő vasárnap fél 10-kor lesz a búcsúi szentmise, amelynek keretében sor kerül Szent Miklós ereklye elhelyezésére is. Szeretettel várják az erdőkertesi testvéreket!

A hirdetések letölthetők innen: hirdetések

2016.11.27. – Vasárnapi hirdetések

2016.11.27. – ADVENT 1. vasárnapja

Szeretettel hirdetjük a kedves testvéreknek:

  • Advent folyamán hétfő esténként nem lesz szentmise.
  • Adventi hétköznapokon reggel 6:00 órakor igeliturgia lesz a templomban. Az első héten hétfőtől-péntekig, a többi héten hétfőtől-csütörtökig, mert december 9-től (december 9-én, 16-án és 23-án) pénteki napokon „rorate” szentmise lesz, szintén reggel 6:00 órakor.
  • Veresegyházon hétfőtől-péntekig reggel 6 órakor lesznek szentmisék. A szombat reggeli szentmise továbbra is 8 órakor lesz.
  • Kedden este 19:30 órakor folytatódik a felnőtt katekézis! Mindenkit szeretettel várunk!
  • Szerdán este 7 órakor énekpróba lesz a közösségi teremben. Szeretettel várjuk mindazokat, akik szeretnének részt venni Adventben és a karácsonyi ünnepek alatt az énekesi szolgálatban!
  • Péntek délután 5 órakor szeretettel várjuk az iskolásokat az Oratóriumban!
  • Egyházközségünk idén is szervez tartósélelmiszer gyűjtést Advent folyamán, amelyből rászoruló testvéreinket, családjainkat szeretnénk támogatni Karácsony előtt. Erre a célra pénzadományokat is elfogadunk. Élelmiszer- ill. pénzadományaikat DECEMBER 18-ig hozhatják el a templomba, vagy a sekrestyébe. Adományaikat köszönjük!A karácsonyi szentgyónásra és szentáldozásra vonatkozó kéréseket, idősek és betegek számára, kérjük, mielőbb jelezzék Zsolt atyának!
  • Ökumenikus adventi gyertyagyújtás lesz a Szent István Parkban (a templomunk előtti téren) Advent 1. vasárnapján 14.30 órakor, amelyre hívjuk a Kedves Testvéreket is!
  • Ajánljuk még a XV. Veresegyházi Betlehemi Istálló rendezvényeit:

Jövő vasárnap, december 4-én 15:30 órakor lesz a Betlehemi JÁSZOL kiállítás megnyitója a Szent Erzsébet templom kertjében, majd 16:30 órakor „KARÁCSONYI MISZTÉRIUM” betlehemes játék lesz a TÉRSZÍNHÁZ előadásában, a Szentlélek templomban.

  • bojte-csaba-atyaFótra érkezik Böjte Csaba ferences szerzetes. 2016. december 3-án, szombaton 17 órakor szentmisét mutat be a fóti Szeplőtelen Fogantatás templomban, melyet egy beszélgetős fórum követ a közösségi házban. Minden érdeklődőt szeretettel várnak. 

 

 

 

 

 

 

A hirdetések letölthetők innen PDF formában: hirdetes_2016_11_27

Vasárnapi hirdetések – 2016.11.20.

2016.11.20. – Krisztus, a mindenség királya

 

Szeretettel hirdetjük a kedves testvéreknek:

  • A templomban november 20-ig – vagyis még a mai vasárnapon – lehet aláírni az „ANYA, APA, GYEREKEK” elnevezésű európai polgári kezdeményezés a házasságért és a családért indított támogató nyilatkozatát. A kezdeményezés interneten is aláírható december 1-jéig, ahol bővebb információkat is lehet olvasni. (http://www.mumdadandkids.eu/hu)
  • A keresztény filmklub következő vetítése egy diákról szól, aki szilárd hittel győzi meg hallgatóságát és ateista tanárát Isten létezéséről. A film címe: ISTEN NEM HALOTT. A film feliratos. A vetítés vasárnap (nov. 20.) 15 órakor lesz az erdőkertesi közösségi teremben, és kb. 17.30-ig tart. Mindenkit szeretettel várunk! https://erdokertes.vaciegyhazmegye.hu/filmklub/
  • Kedden este nem lesz felnőtt katekézis, 29-én folytatódik.
  • Szerdán este 7 órakor énekpróba lesz a közösségi teremben. Szeretettel várjuk mindazokat, akik szeretnének részt venni Adventben és a karácsonyi ünnepek alatt az énekesi szolgálatban!
  • Péntek délután 5 órakor szeretettel várjuk az iskolásokat az Oratóriumban!
  • Jövő vasárnappal megkezdődik az új egyházi év és egyúttal megkezdődik az Advent is, a Jézus érkezését váró előkészület ideje. https://youtu.be/Pi2Dmv8bYcE
  • Már most jelezzük, hogy december 9-től (december 9-én, 16-án és 23-án) pénteki napokon lesz RORATE szentmise templomunkban reggel 6:00 órakor.
  • Ökumenikus adventi gyertyagyújtás lesz a templomunk előtti téren (Szent István Park) november 27-én vasárnap 14.30-kor. Hívjuk a Kedves Testvéreket is!
  • A mai vasárnapon Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepéhez kapcsolódóan, országos gyűjtés van a Karitász javára. Adományaikat köszönjük!

A hirdetések letölthetők PDF formátumban innen: hirdetes_2016_11_20

2016.11.13. – Vasárnapi hirdetések

2016.11.13. – Évközi 33. vasárnap

 

Szeretettel hirdetjük a kedves testvéreknek:

  • Vasárnap (nov. 13.) reggel 8 órakor „családos mise” lesz, mindenkit szeretettel várunk!
  • November 15-én, kedden 19:30 órakor folytatódik a felnőtt katekézis.
  • Péntek délután 5 órakor szeretettel várjuk az iskolásokat az Oratóriumban!
  • A keresztény filmklub következő vetítése egy diákról szól, aki szilárd hittel győzi meg hallgatóságát és ateista tanárát Isten létezéséről. A film címe: ISTEN NEM HALOTT. A film feliratos. A vetítés november 20-án, vasárnap 15 órakor lesz az erdőkertesi közösségi teremben, és kb. 17.30-ig tart. Mindenkit szeretettel várunk! https://erdokertes.vaciegyhazmegye.hu/filmklub/
  • Az „ANYA, APA, GYEREKEK” elnevezésű európai polgári kezdeményezés a házasságért és a családért indított aláírásgyűjtést az EU tagállamaiban. Mivel több uniós ország törvényeiben a család fogalma ma már nem ugyanazt jelenti, a kezdeményezés célja, hogy egységessé tegye a házasság és a család fogalmát az EU jogalkotásában, vagyis: a házasság egy férfi és egy nő szövetsége, és a család a házasságon és/vagy leszármazáson alapul. Ezen értékrend védelmére mi is lehetőséget adunk templomunkban, hogy a Kedves Testvérek aláírásukkal támogassák kezdeménye-zést. A templomban november 20-ig lehet aláírni a támogató nyilatkozatot. A kezdeményezés interneten is aláírható, ahol bővebb információkat is lehet olvasni. A kezdeményezést aláírhatja minden uniós állampolgár, aki a 18. évét betöltötte. A személyi számra, vagy egy személyazonosító igazolvány számára van szükség az aláíráskor (http://www.mumdadandkids.eu/hu)

A hirdetések letölthetők PDF formátumban innen: hirdetes_2016_11_13