Kategória: Hirdetések

Hetente a vasárnapi misén hirdetett hirdetmények

2015.10.04. Vasárnapi hirdetések

2015. Október 4. – Évközi 27. vasárnap

Szeretettel hirdetjük a kedves Testvéreknek:

  • Már kapható 2016. évi egylapos, hajtogatós, asztali naptár, valamint kalendárium a sekrestyében.
  • Kedves lányok, asszonyok! Októbertől két hetenként kézműves /kötés, horgolás, gyöngyözés stb/ tevékenységet szervezünk a közösségi termünkben. Ne felejtsük el az anyáinktól, nagyanyáinktól tanult kézimunkákat! Érdeklődni lehet Gál Ildikónál. (tel.: 0630 4543349)
  • Október 4-én vasárnap 9.30-kor Erdőkertesen kilenc testvérünk fog bérmálkozni, Varga Lajos segédpüspök úr jön majd a szentséget kiszolgáltatni. Kísérjük őket imádságunkkal!
  • Felkészítést indítunk bérmálkozásra, azok jelentkezhetnek, akik legalább 9. osztályosok. Az első alkalom október 16-án pénteken lesz 19.30-tól a Szent Pio otthonban. A felkészítést Jácinta nővér vezeti.
  • Azokat a szülőket, akiknek a gyermeke idén kezdi meg az elsőáldozásra való felkészülést, október 7-én (szerdán) este fél 8-ra várjuk a veresegyházi Szent Pio Otthon közösségi termébe.
  • Az idén elsőáldozó gyermekek szüleinek, október 9-én (péntek) este fél 8-tól lesz találkozó a veresegyházi Szent Pio Otthon közösségi termében.
  • Október 18-án vasárnap, a 9:30-as szentmise keretében lesz az elsőáldozás, az erdőkertesi templomban.
  • Október első hetében a helyi óvodákban is megkezdődnek a katolikus hittan foglakozások. Szeretettel várjuk az óvodásokat! (Szőlőfürt Református Óvoda: hétfő 15:15,„Ki akarok nyílni” Önkormányzati Óvoda: csütörtök: 15:15)
  • A csütörtöki 17:30-as szentmise után, a gyóntatás ideje alatt (19 óráig) szentségimádást tartunk!
  • Szeretettel várjuk az általános iskolásokat az Oratóriumban, péntekenként délután 5 órakor!

Letölthető PDF formátumban: Hirdetés_2015_10_04

2015.09.27. Vasárnapi hirdetések

2015. Szeptember 27. – Évközi 26. vasárnap

Szeretettel hirdetjük a kedves Testvéreknek:

  • Ebben a tanévben a helyi óvodákban is lesz katolikus hittan foglalkozás, jelentkezni szeptember folyamán lehet az óvodákban és a templomi jelentkezési lapokon. A foglalkozások október első hetében indulnak!
  • Kedves lányok, asszonyok! Októbertől két hetenként kézműves /kötés, horgolás, gyöngyözés stb/ tevékenységet szervezünk a közösségi termünkben. Ne felejtsük el az anyáinktól, nagyanyáinktól tanult kézimunkákat! Érdeklődni lehet Gál Ildikónál. (tel.: 0630 4543349)
  • A csütörtöki 17:30-as szentmise után, a gyóntatás ideje alatt (19 óráig) szentségimádást tartunk!
  • Szeretettel várjuk az általános iskolásokat az Oratóriumban, péntekenként délután 5 órakor!  ~A Szent Rita Hozzátartozói Csoport továbbra is várja azok jelentkezését, akiknek életében problémát okoz vagy okozott valamely családtagjuk, barátjuk túlzott alkoholfogyasztása. Az önsegítő csoport célja, hogy megosszuk egymással tapasztalatainkat, véleményünket és reményünket, hogy megoldást találhatunk problémáinkra. A Szent Rita Hozzátartozói Csoport összejöveteleit csütörtök esténként ½ 8-tól tartja Veresegyházon a Szent Pio Otthonban. Érdeklődni lehet a (30) 315 42 71-es számon.
  • Október 4-én vasárnap 9.30-kor Erdőkertesen kilenc testvérünk fog bérmálkozni, Varga Lajos segédpüspök úr jön majd a szentséget kiszolgáltatni. Kísérjük őket imádságunkkal!

Letölthető: Hirdetés_2015_09_27

2015.09.20. Vasárnapi hirdetések

2015. Szeptember 20. – Évközi 25. vasárnap

Szeretettel hirdetjük a kedves testvéreknek:

  • A Szent Rita Hozzátartozói Csoport továbbra is várja azok jelentkezését, akiknek életében problémát okoz vagy okozott valamely családtagjuk, barátjuk túlzott alkoholfogyasztása. Az önsegítő csoport célja, hogy megosszuk egymással tapasztalatainkat, véleményünket és reményünket, hogy megoldást találhatunk problémáinkra. A Szent Rita Hozzátartozói Csoport összejöveteleit csütörtök esténként ½ 8-tól tartja Veresegyházon a Szent Pio Otthonban. Érdeklődni lehet a (30) 315 42 71-es számon.
  • Ebben a tanévben a helyi óvodákban („Szőlőfürt” – református és „Ki akarok nyílni” – önkormányzati óvodákban) is lesz katolikus hittan foglalkozás, jelentkezni szeptember folyamán lehet az óvodákban és a templomi jelentkezési lapokon. A foglalkozások októberben indulnak!
  • Kedves lányok, asszonyok! Októbertől két hetenként kézműves /kötés, horgolás, gyöngyözés stb/ tevékenységet szervezünk a közösségi termünkben. Ne felejtsük el az anyáinktól, nagyanyáinktól tanult kézimunkákat! Érdeklődni lehet Gál Ildikónál: 0630 4543349.
  • Felkészítést indítunk felnőttek számára keresztségre, elsőáldozásra, bérmálkozásra, de azokat a felnőtteket is várjuk, akik ezekben a szentségekben már részesültek, de szeretnék a hitüket elmélyíteni, jobban megismerni, hitbéli kérdésekről kötetlenül beszélgetni. Ezzel kapcsolatban érdeklődni lehet Zsolt atyánál szeptember 20-ig.
  • Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléről tartunk felnőtt katekézist keddenként este fél 8-tól fél 9-ig az erdőkertesi közösségi teremben Zsolt atya vezetésével. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Csütörtökönként 17:30 órakor is van szentmise templomunkban. Mindenkit szeretettel várunk! A szentmise után 19 óráig gyónási lehetőség van.
  • Szeretettel várjuk az általános iskolásokat az Oratóriumban, péntekenként délután 5 órakor!  ~Éjszakai virrasztás lesz szeptember 26-án szombaton az esti szentmisét követően a vasárnap reggeli szentmiséig.

Letölthető: Hirdetés_2015_09_20

2015.09.13. Vasárnapi hirdetés

Évközi 24. vasárnap – 2015. szeptember 13.

Szeretettel hírdetjük a kedves testvéreknek:

  • A keresztény filmklub szeptemberben vetíti a „Szelíd szerelem” című filmet. A film egy
    megható történetet mesél el a reményről, a bizalomról és a hitről, melyben két ember
    egymásra talál. A vetítés szeptember 13-án, vasárnap 15 órakor lesz az erdőkertesi
    közösségi teremben, és kb.17.00 óráig tart. Mindenkit szeretettel várunk!
  • Felkészítést indítunk felnőttek számára keresztségre, elsőáldozásra, bérmálkozásra,
    de azokat a felnőtteket is várjuk, akik ezekben a szentségekben már részesültek, de
    szeretnék a hitüket elmélyíteni, jobban megismerni, hitbéli kérdésekről kötetlenül
    beszélgetni. Ezzel kapcsolatban érdeklődni lehet Zsolt atyánál szeptember közepéig.
    http://veresegyhaz.vaciegyhazmegye.hu/felnott-katekumenatus/
  • Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléről tartunk felnőtt katekézist keddenként
    este fél 8-tól fél 9-ig az erdőkertesi közösségi teremben Zsolt atya vezetésével. Minden
    érdeklődőt szeretettel várunk!
  • Ebben a tanévben a helyi óvodákban („Szőlőfürt” – református és „Ki akarok nyílni” –
    önkormányzati óvodákban) is lesz katolikus hittan foglalkozás, jelentkezni szeptember
    folyamán lehet az óvodákban és a templomi jelentkezési lapokon. A foglalkozások
    októbertől indulnak!
  • Az idei tanévben is van lehetőség az általános iskolásoknak a hitünkben mélyülni,
    fejlődni a 4. és 8. évfolyamokban is, amelyekben még nincs kötelező hit és erkölcstan
    oktatás. A vasárnapi szentmisék után elvihetők a hittanos jelentkezési lapok, és kérjük
    kitöltve minél előbb visszahozni.
  • A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szeptember 14-re, hétfőre, a Szent Kereszt
    Felmagasztalásának ünnepére országos imanapot hirdet az üldözött keresztényekért
    és azokért, akik hazájukból elvándorolni kényszerülnek. Ezen a napon is 17.30-kor
    tartunk szentmisét, majd közvetlen a szentmise után 19.00 óráig szentségimádást
    tartunk a meghirdetett szándékra. Szeretettel hívunk mindenkit a közös imádságra!
  • Csütörtökönként 17:30 órakor is van szentmise templomunkban. Mindenkit
    szeretettel várunk! Ezen a héten nem lesz gyóntatás.
  • Szeptember 17-én, csütörtökön este 7 órai kezdettel koncert tartunk a templom
    felújításáért. A részletes program a hirdetőn olvasható. Mindenkit szeretettel várunk!
  • Szeretettel várjuk az általános iskolásokat az Oratóriumban, péntekenként délután 5
    órakor! https://www.youtube.com/channel/UCGm9h3u_Phn6r9qjda31CyQ
  • A Szerzetesek Tere rendezvényt is ajánljuk a testvérek figyelmébe, amely a budapesti
    Március 15. téren és a Ferenciek terén kerül megrendezésre szeptember 18-án és 19-
    én, ahol a Magyarországon élő mintegy 100 szerzetesrend életét, tevékenységét lehet
    megismerni közelebbről, valamint sok liturgikus, kulturális és szabadidős program várja az
    érdeklődők minden korosztályát. http://szerzetesek.hu/ter