2015. Október 11. – Évközi 28. vasárnap
Szeretettel hirdetjük a kedves Testvéreknek:
Az egyházadó befizethető a szentmisék után a sekrestyében. Adományaikat köszönjük!
- Már kaphatóak 2016. évi egylapos, hajtogatós és asztali naptárak, valamint kalendáriumok a sekrestyében.
- Kedves Lányok Asszonyok! Az első kézműves tevékenységünk 2015. október 14-én szerdán du. 17 órakor lesz, a közösségi teremben. Minden érdeklődőt szeretettel várunk.
- A csütörtöki 17:30-as szentmise után, a gyóntatás ideje alatt (19 óráig) szentségimádást tartunk!
- A Szent Mihály imaközösség szeretettel vár mindenkit imaórájára, amelyet csütörtökön este 1/2 8-kor két hetente tartunk a templomban.
- A Dicsőítő csoport zenés-gitáros imaórája szintén csütörtökön este 1/2 8-kor kezdődik, melyet két hetente / a Szent Mihály imaórával váltásban/ tartunk a templomban. Az imaalkalmakról e-mailes értesítés kérhető Wirth Attilától az attila.wirth@gmail.com címen.
- Szeretettel várjuk az általános iskolásokat az Oratóriumban, péntek délutánonként 5 órakor! ~Felkészítést indítunk bérmálkozásra, azok jelentkezhetnek, akik legalább 9. osztályosok. A felkészítést Jácinta nővér vezeti. Az első alkalom október 16-án pénteken lesz 19.30-tól a Szent Pio otthonban, kérjük, hogy a bérmálásra jelentkezőt az első alkalomra az egyik szülője is kísérje el!
- Október 18-án vasárnap, a 9:30-as szentmise keretében lesz az elsőáldozás az erdőkertesi templomban. Imádkozzunk a gyerekekért!
- A keresztény filmklub újabb vetítése „Bernadett” címmel egy fiatal lányról szól, akinek Lourdes-ban megjelent a Szűzanya. A szent életű lány történetét két részben vetítjük. A vetítés október 18-án, vasárnap 15 órakor lesz az erdőkertesi közösségi teremben, és kb.19.00-ig tart. Mindenkit szeretettel várunk!
- Jövő vasárnap lesz missziós vasárnap. Gyűjtés lesz a missziók javára. A perselyadományokat erre a célra fogjuk továbbítani.
Letölthető PDF formátumban: Hirdetés_2015_10_11