Vasárnapi hirdetések 2018.09.09.

Évközi 23. vasárnap – 2018.09.09.

Szeretettel hirdetjük:

  • Szeptembertől új imaiskola csoportot indítunk azok számára, akik szeretnének segítséget kapni ahhoz, hogy a személyes imát elmélyítsék, vagy akár legalább az első lépéseket megtegyék. Bővebb tájékoztatást találunk az egyházközség honlapján a “Közösségek/ Imaiskola” menüpont alatt. Érdeklődni illetve jelentkezni lehet Zsolt atyánál szept. 9-ig.

  • Felnőtt katekézist tartunk keddenként este fél 8-tól fél 9-ig a közösségi teremben Zsolt atya vezetésével. Minden alkalommal a Biblia egy-egy részével foglalkozunk, amelyen keresztül próbáljuk megtalálni Isten hozzánk szóló üzenetét. Az első alkalom kedden, szeptember 11-én lesz. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

  • Péntek délután 5 órakor várjuk az általános iskolásokat az Oratóriumban!

  • Felkészítést indítunk felnőttek számára keresztségre, elsőáldozásra, bérmálkozásra, de azokat a felnőtteket is várjuk, akik ezekben a szentségekben már részesültek, de szeretnék a hitüket elmélyíteni, jobban megismerni. Ezzel kapcsolatban érdeklődni lehet Zsolt atyánál szeptember 18-ig. A foglalkozások Veresegyházon lesznek. Szeretettel várják az érdeklődőket szeptember 9-én a 1/2 10-es mise után a veresegyházi Szentlélek templomba, a Fületlen Bögre kávézóba egy beszélgetésre, ahol a befogadó csoport tagjai, egykori útkeresők is válaszolnak az érdeklődők kérdéseire. Kérjük a testvéreket, hogy erről szóljanak azoknak, akikhez ez az információ közvetlenül nem jut el, de érdekelheti őket a felkészítés! További részletek a honlapon olvashatók!

  • Szeptember 16-án vasárnap 8.00 órakor családos szentmise lesz templomunkban. Szeretettel várunk minden családot a szentmisén való közös szolgálatra, valamint a szentmisét követő agapéra!

  • Csoportfoglalkozások indulnak szeptembertől hozzátartozójukat gyászoló felnőttek számára. Jelentkezési határidő szeptember 21. Bővebb információt és a jelentkezéshez szükséges email címet és telefonszámokat a kitett plakáton és az egyházközség honlapján lehet olvasni. Ajánljuk a testvérek figyelmébe ezt a lehetőséget!

  • Örömmel hirdetjük a kedves Testvéreknek, hogy egyházközségünk buszos zarándoklatot szervez a Mátraverebély-Szentkúton található Mária-kegyhely meglátogatására. A zarándoklatot a Szűzanyának ajánljuk fel hálából az egyházközségünkért.
    A programról röviden: közösen indulunk busszal, a helyszínen szentmise, gyónási lehetőség, a kegyhelyről is lesz ismertetés, majd közös meleg ebéd, délután fakultatív program és végül visszaindulás busszal.
    Az időpontot tekintve: október 6-án szombaton 8.00 órakor indulunk az erdőkertesi Faluház elől, és ugyanide érkezünk vissza a nap végén kb. 18.00 órakor. A zarándoklatra a sekrestyében lehet jelentkezni a részvételi díj befizetésével! A részvétel díja: 3500 Ft / fő, ami tartalmazza a buszt és a meleg ebéd díját is! A részvétel 3 éves kor alatt ingyenes. A busz megszervezésének feltétele, hogy a jelentkezők száma elérje a minimum létszámot. Ezért kérjük a kedves Testvéreket, hogy a részvételi szándékukat mihamarabb jelezzék. A végső jelentkezési határidő: szeptember 30.

  • Kedves Testvérek! A templom tornyainak ablakai elkészültek. Szeptemberben a padok járófelületeinek csiszolása és lakkozása, valamint az ereszcsatorna egy hibás szakaszának cseréje ill. javítása fog megtörténni. Az év végéig a villámvédelmi felülvizsgálatot is el kell végeztetni. Ezeknek a munkálatoknak az elvégeztetéséhez szükség van további nagylelkű adományokra. Kérjük a testvéreket, hogy adományaikkal továbbra is támogassák ezeket a munkákat.