2017.12.17. Vasárnapi hirdetések

Advent 3. Vasárnapja – 2017.12.17.

Iz 61,1-2a.10-11 – 1Tessz 5,16-24 – Jn 1,6-8.19-28

Szeretettel hirdetjük a kedves testvérefl

  • Vasárnap (17-én) 14.30 órától részt veszünk a Szent István parkban rendezett karácsonyi vásáron. Kínálunk: egyedi palackozású karácsonyi bort, hagymalekváros pirítóst, fűszeres forralt bort és más finomságokat, asztaldíszt és kézműves karácsonyi díszeket, adományokért.
  • December 17-én vasárnap este, a veresegyházi Szentlélek templomban a 18:00 órai szentmise zenei szolgálatát a Bárdos Lajos Kamarakórus látja el. A szentmise után pedig egy rövid koncertre is várják az érdeklődőket.
  • Az egyházközségi adventi gyűjtésre az élelmiszer- vagy pénzadományokat még a mai vasárnapon lehet hozni a templomba, vagy a sekrestyébe. Köszönjük!
  • A héten hétfőtől-csütörtökig reggel 6:00 órakor igeliturgiát tartunk, pénteken pedig rorate szentmise lesz a templomban, szintén reggel 6:00 órakor. Veresegyházon hétfőtől-péntekig vannak reggel 6:00 órakor hajnali misék.
  • Kedden 18:30-kor missziós imaóra lesz.
  • Idén már nem lesz felnőtt katekézis, majd az ünnepek után, január 2-án folytatódik
  • Szeretettel várunk mindenkit, aki az adventi és karácsonyi időben, a szentmisék alkalmával szívesen bekapcsolódna az énekesi szolgálatba. Az énekpróbák szerdánként 19:30-kor kezdődnek a közösségi teremben.
  • A karácsony előtti gyóntatás Erdőkertesen, december 21-én csütörtökön 17:00-18:00 óra között lesz. (Veresegyházon 22-én pénteken 17:00 órától és 23-án szombat délelőtt 9:00 órától lesz még gyóntatás)
  • Péntek délután 5 órakor várjuk az általános iskolásokat az Oratóriumban!
  • Advent 4. vasárnapján a szokásos vasárnapi miserend szerint lesznek a szentmisék: dec. 23-án szombaton 18:00 órakor, dec. 24-én vasárnap reggel 8:00 órakor (ez még nem karácsonyi mise).
  • Karácsonyi szentmisék dec. 24-én este 22:30 órakor és dec. 25-én reggel 8:00 órakor lesznek. Karácsony másnapján, dec. 26-án szintén 8:00 órakor lesz szentmise.
  • A 4. estével folytatódik december 23-án szombaton, a 18:00 órai szentmise után az Adorációs Iskola, amely a szentségimádáshoz nyújt gyakorlati segítséget. Minden alkalommal egy rövid tanítás után, egy rövid szentségimádásra van lehetőség. Bátran csatlakozhat az is, aki nem tud mindegyik estén részt venni! Szeretettel ajánljuk mindenkinek, és szeretettel hívunk mindenkit!
  • Az Adorációs Iskola zenei szolgálatához énekeseket és hangszereseket is várunk, számukra próba szerdánként este 19:30-kor van a közösségi teremben.et lölthetőetések

A hirdetések letöltheők PDF formátumban inenn: : Hirdetés_2017_12_17