2016.11.06. – Vasárnapi hirdetések

2016.11.06. – Évközi 32. vasárnap

Szeretettel hirdetjük a kedves testvérekenek:

  • November 7-én hétfőn 17:30 órakor szentmise helyett igeliturgiát tartunk.
  • November 8-án kedden nem lesz felnőtt katekézis, majd 15-én folytatódik.
  • Péntek délután 5 órakor szeretettel várjuk az iskolásokat az Oratóriumban!
  • November 13-ától, minden hónap 2. vasárnapján reggel 8 órakor egyházközségünk HázasPáros közösségének családjai is (felnőttek és gyerekek egyaránt) bekapcsolódnak a szentmise különféle liturgikus szolgálataiba (ministrálás, felolvasás, könyörgések, adományok vitele, énekes-zenés szolgálat, stb.). Szeretettel hívunk minden családot erre a szentmisére, és kérjük az egész egyházközség imáit családjainkért!
  • Az „ANYA, APA, GYEREKEK” elnevezésű európai polgári kezdeményezés a házasságért és a családért indított aláírásgyűjtést az EU tagállamaiban. Mivel több uniós ország törvényeiben a család fogalma ma már nem ugyanazt jelenti, a kezdeményezés célja, hogy egységessé tegye a házasság és a család fogalmát az EU jogalkotásában, vagyis: a házasság egy férfi és egy nő szövetsége, és a család a házasságon és/vagy leszármazáson alapul. Ezen értékrend védelmére mi is lehetőséget adunk templomunkban, hogy a Testvérek aláírásukkal támogassák kezdeményezést. A templomban november 20-ig lehet aláírni a támogató nyilatkozatot. A kezdeményezés interneten is aláírható, ahol bővebb információkat is lehet olvasni.
    A kezdeményezést aláírhatja minden uniós állampolgár, aki a 18. évét betöltötte. A személyi számra, vagy egy személyazonosító igazolvány számára van szükség az aláíráskor.
    http://www.mumdadandkids.eu/hu

 

A hirdetés letölthető PDF formátumban innen:  hirdetes_2016_11_06