2016.10.23. – Vasárnapi hirdetések

2016.10.23. Évközi 30. vasárnap

 Szeretettel hirdetjük a kedves testvéreknek:

  •  Október 25-én kedden folytatódik a felnőtt hittan a szokott helyen és időben.
  • Péntekenként 17:00 órakor szeretettel várjuk az iskolásokat az Oratóriumban.
  • Jácinta nővér és Helembai Erzsi elsőáldozói felkészülésre várja 2016. október 26-án, szerdán, 17 órára a veresegyházi Szent Pió Otthonba azokat a gyermekeket, akik legalább harmadik osztályosok az általános iskolában. Aki még nem adta le, a kitöltött jelentkezési lapját vigye magával szerda este, az első alkalomra!
  • A Mindenszentek és halottak napjához kötődően Október 29-én a szentmise után zenés áhítat lesz templomunkban kb. 1 óra időtartamban, majd utána 20 órától éjfélig virrasztást tartunk.
  • Idén is jönnek hozzánk Szent Ferenc Kisnővéreitől Ágnes nővérék, akik szegények megsegítésével foglalkoznak. Október 30-án vasárnap a szentmise előtt és után gyógytea-fűveket, valamint csipkebogyó-, bodza-, és szederlekvárt kínálnak, melyekért adományt elfogadnak. Így tudjuk mi is segíteni a rászorulókat, illetve a nővérek munkáját. Ki-ki saját belátása és lehetősége szerint adakozhat.
  • Már most hirdetjük, hogy november 1-jén kedden, Mindenszentek ünnepén reggel 8:00 órakor lesz szentmise templomunkban, ne feledkezzünk el róla, hogy kötelező ünnep! Mivel Halottak napja munkanap, ezért a temetői közös imádság és a sírkőszentelés szintén 1-jén lesz, délelőtt 11:00 órakor. A sírkőszentelésre vonatkozó kéréseket a sekrestyében vagy a temető gondnoknál lehet jelezni.
  • November 2-án, Halottak napján 17:30 órakor lesz a szentmise templomunkban.
  • A mai vasárnapon országos gyűjtés van a missziók javára. Adományaikat köszönjük!

A hirdetések PDF formátumban letölthetők innen: hirdetes_2016_10_23