2016.03.13. Vasárnapi hirdetések

2016.03.13. Nagyböjt 5. vasárnapja

Szeretettel hirdetjük a kedves Testvéreknek:

  •  Kedves Testvérek! Húsvétra ismét saját készítésű dísztárgyak vásárolhatók közösségi foglalkozásunk ideje alatt március 16-án délután 17-18 óráig, valamint március 20-án a vasárnapi Szentmisék után, a közösségi helyiségünkben. Szeretettel: Kézművesek
  • Szeretettel várjuk az iskolásokat az Oratóriumban, péntek délután 5 órakor!
  • Pénteken 18:00 órakor Keresztutat imádkozunk a templomban. Szeretettel várunk mindenkit közös imádságra!
  • A keresztény filmklub márciusban “A csodatévő” című animációs filmet vetíti. A film Jézus életét meséli el a gyerekek számára is érthető módon. Megtekintése ajánlott kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A vetítés március 20-án, vasárnap 15 órakor lesz az erdőkertesi közösségi teremben, és kb.17.00-ig tart. Mindenkit szeretettel várunk!
  • A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia az idei nagyböjtben is tartósélelmiszer-gyűjtést hirdetett. A Szentévben különösen is fontos, hogy tanúságot tegyünk az irgalmas szeretet gyakorlásáról. Az élelmiszer adományokat még a mai vasárnapon lehet elhozni a templomba. Az adományokat helybeli rászorulókhoz juttatjuk el. Adományaikat nagyon köszönjük!
  • Az egyházadó befizethető a szentmisék után a sekrestyében, vagy a hirdetőn és az újságban megtalálható bankszámlaszámon. Adományaikat köszönjük!
  • Jövő vasárnap, Virágvasárnappal megkezdődik a Nagyhét. Keresztény életünk középpontja Krisztus feltámadása. A Húsvéti Szent Háromnap szertartásaira mindhárom este szeretettel várunk mindenkit! Mint tavaly, most is buzdítjuk közösségünk minden tagját, a szent szolgálatokban való részvételre.
  • A nagycsütörtöki lábmosás rítusát illetően nők is lehetnek a kiválasztott hívek között. Megfelelő módon fiatalok és idősek, egészségesek és betegek, klerikusok, megszentelt életűek és világiak, beleértve a házasokat vagy hajadonokat és nőtleneket is. Ezzel is egyházközségünk minden részének változatosságát és egységét képviselve. A szertartásban való részvételre kérjük és várjuk a jelentkezőket, hogy a sekrestyében iratkozzanak fel.
  • Köszönjük azoknak a híveknek az áldozatkészségét, akik a héten megtették, vagy felkészültek arra, hogy teremtésvédő módon takarítsanak. Ferenc pápa „Áldott légy” enciklikájának szellemében arra buzdítjuk a kedves híveket, hogy az előttünk álló hosszú hétvégén találjanak alkalmat arra, hogy kimenjenek a természetbe és gyönyörködjenek, örüljenek a teremtett világ gazdagságának, keressék benne Isten kezenyomát, szeretet-üzenetét, és hálát adjanak érte.
  • A mai vasárnapon országos gyűjtés van a Szentföld javára!

PDF formátumban letölthető innen: Hirdetés_2016_03_13